Történetünk

A MEMFO 25 éve

25 éves a MEMFO – történetünk az alapítástól napjainkig

2024-ben ünnepeljük fennállásunk 25. évfordulóját. 25 év nagy idő, főleg egy 100%-ban magyar tulajdonú, megváltozott munkaképességű kollégákat is foglalkoztató vállalat esetében. Legtöbb partnerünkkel több éves munkakapcsolatra tekinthetünk vissza, kollégáink közül pedig vannak, akik a kezdetektől tagjai a csapatnak. Büszkék vagyunk arra, hogy számos akadályt és nehézséget áthidaltunk, ami a jó kapcsolatoknak és a bizalmon alapuló együttműködésnek köszönhető.

Nézzük, hogy hogyan jutottunk el idáig!

1998 októberében és novemberében kezdtünk tájékoztatókat tartani azokon a településeken, amelyeken működésünket elképzeltük. Beszéltünk önkormányzatokkal, munkaügyi hivatallal, lehetséges munkavállalókkal. Ez volt az első lépésünk és egyben vállalásunk a vállalkozás és a rehabilitációs foglalkoztatás világában.

A következő év elején, már meg is kezdtük működésünket. Ácson 20 megváltozott munkaképességű dolgozónak adtunk munkalehetőséget, akik a szőnyegszövés mesterségében találták magukat. Ugyanezen időben Kisbéren további 18 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztattunk Kisbérről, Etéről és a Bakonyból. Ők azok, akik a szőnyegszövéshez szükséges alapanyag feldolgozásával foglalkoztak. Minden egyes szőnyeg, amit elkészítettek, a kitartásuk és tehetségük bizonyítéka volt.

Február elsején Almásfüzitői telephelyet adtuk át és kezdtük el a foglalkoztatást. Itt 12 egészségében károsodott munkavállaló kezdett el tanulni: virágkötészeti képzésben, így ezt követően virágkötészeti termékeket, koszorúkat készítettek. Ezek a termékek nem csak a virágboltok és gazdaboltok polcait díszítették, hanem szimbólumai voltak annak, hogy mindenki képes értéket teremteni és egyúttal hozzájárulni a helyi közösség gazdasági fejlődéséhez.

Már ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítottunk a saját termék gyártására. Folyamatosan kerestük a bérmunka lehetőségeket, így például címkézést, promóciós csomagok készítését, és nyomdai kiegészítő tevékenységeket láttunk el. Egyik legizgalmasabb projektünk a németországi Erna Meyer babagyár számára készült egyedi kézzel készült miniatűr babacsaládok gyártása volt. Ez a projekt nem csak új készségeket tanított meg nekünk, hanem lehetőséget adott arra, hogy nemzetközi szinten is megmutassuk hozzáértésünket.

2000-re kialakultak fő bérgyártási tevékenységeink, így ekkorra a térség kiemelt rehabilitációs foglalkoztatójává váltunk. Több mint 20 településről jártak hozzánk kollégáink, ami jelentős mértékben növelte a létszámunkat. Ekkor kezdtük el az elektronikai kábel összeszerelést (UTP kábelek) az ELCOTRONIC Kft-nek és műanyagalkatrész-összeszerelést (PEZ adagolók) a Győr-Plast Kft. számára. Vállaltunk édesipari csomagolást a Szamos Marcipánnak és vegyiáru címkézést és csomagolást a Bábolna Bio Kft. és a Well-Done Kft. részére.

Bábolna Város Önkormányzata jóvoltából újabb telephellyel bővültünk, azon a telephelyen további 12 főnek tudtunk munkát biztosítani. A Reckitt Benckiser Kft-vel és a Bábolna Bio Kft-vel való folyamatos együttműködésnek köszönhetően pedig létszámunka közel 100 fő megváltozott munkaképességűre emelkedett.

Saját tőkéből és pályázati úton nyert támogatásból felújítottuk az Ácsi Önkormányzat ingatlanát, a Zichy kastély bal szárnyát. Bár a kisbéri telephelyünket fel kellett számolni, az etei önkormányzat javaslatára, zöldmezős beruházásként 2004-ben felépült saját tulajdonú telephelyünk. Ezen a telephelyen indítottuk el az autókábel összeszerelési feladatok közül az előkészítést a SEWS Magyarország Kft számára. (Sajnos az etei telephely 2021-ben a COVID áldozata lett.)

2005-ben az uniós elvárásokhoz igazodva, az akkreditált foglalkoztatási rendszer átalakulásával szembesültünk. Ebben az időben sokat dolgoztunk a Védett Szervezetek Országos Szövetségével, hogy hazánkban zökkenőmentesen tudjon megvalósulni az átalakulás.

Almásfüzitői és bábolnai telephelyeinken dolgozó kollégáinknak új telephelyet kerestünk, mert féltünk, hogy az új akkreditációs feltételeknek nem fognak megfelelni a pici műhelyeink. Komáromban találtunk otthonra, ahol az almásfüzitői és komáromi kollégák elektronikai kábelek és kábelkötegek összeszerelését végezték.

2008-tól a gazdasági válság ellenére a MEMFO Kft. a SEWS Magyarországnak köszönhetően átvészelte ezt az időszakot a megrendeléseket kiegyenlítették, mi pedig a dolgozók munkaidejét csökkentettük, hogy senkit ne kelljen elbocsátani. Ugyanebben az évben készítettük el első esélyegyenlőségi tervünket, amikor is a foglalkoztatási létszámunk már 120 fő volt, szinte kizárólag megváltozott munkaképességű dolgozókkal.

2009-ben Ácson, a Cukorgyár-telepen saját tulajdonú ingatlant vásároltunk, tovább bővítve ezzel telephelyeink és a munkatársaink számát. Ide költözött be a komáromi telephely néhány évre, majd amint nőtt a megrendelés újra kinyitottuk a komáromi telephelyet, amit a mai napig fenntartunk.

2010 novemberében az ipari automatizálás hatására új partnereket kezdtünk keresni, a csomagolási és címkézési feladatokhoz már nem volt szükség annyi kézi erőre, csökkentek megrendeléseink. Új partnereink közé tartozott akkor a kecskeméti Cabtec Kft és a Kompress Nyomda.

A növekvő megrendeléseknek köszönhetően 2011-re Ácson „kinőttük” a Zichy kastély bal szárnyát, ezért egy új épületrészt, a „Zárdát” vehettük birtokba. A telephelyet saját erőből és pályázati forrásokból újítottuk fel, itt folytattuk az autókábel összeszerelést és az édesipari termékek csomagolását. Ma ez a telephely ad otthont a megfogyatkozott megváltozott munkaképességű dolgozói létszámnak.

2013-ban növelnünk kellett kapacitásunkat, így elindult az integrált foglalkoztatás a MEMFO-nál. Több mint 40 egészséges és fiatal munkaerőt vettünk fel, akiket a megváltozott munkaképességű dolgozóink tanítottak be.  Ezt a programot egy pályázattal megtámogatott komplex képzési program segítségével sikerült megvalósítanunk mindössze 3 hónap alatt.

2015-től tudatosan fókuszáltunk a szervezetfejlesztésre, hiszen öt telephelyen működő bérgyártó szervezetté nőttük ki magunkat. Létszámunk ekkor 160 fő felett volt, nagyrészük továbbra is megváltozott munkaképességű. Megismerkedtünk a Hubbard menedzsment technológiával a Goodwill Group Kft-nek, Makó Gábornak köszönhetően. A szervezetfejlesztésen túl a munkatársaink számára tarott szakmai továbbképzések is egyre fontosabbá váltak, pályázati forrásokból oktatótermet alakítottunk ki és kompetenciafelméréseket, szakmai képzéseket valósítottunk meg.

2015-ben a SEWS Magyarország felkérésére átvettünk Balatonlellén egy telephelyet. Az előző alvállalkozó nem tudta elérni a dolgozókkal a minőségileg megfelelő termékgyártást. Ekkor a lellei dolgozókat átvéve, szakmai képzéseket beiktatva és szervezeti filozófiánkat használva 3 hónap alatt értük el, hogy a telephelyről érkező áruknál már nem volt szükség utóellenőrzésre. Ebben az időszakban létszámunk 260 főt tett ki. A megbízásnak köszönhetően rengeteget tanultunk a bérgyártásról, az autóiparról és a multinacionális vállalatok működéséről. Megismertük, hogy a minőségirányítási rendszerek miként szolgálják a gyártáshatékonyságot ezért mi is akkreditáltuk folyamatinkat.

2015 és 2017 között az „Az év felelős foglalkoztatója” kiállításain folyamatosan részt vettünk. 2017-ben a vezetőképzéseket és szervezetfejlesztést indítottuk el a Goodwill Group Kft-vel és a  Seminar Consulting-gal. Ebben az évben kezdtünk el minden vezetőnkkel szervezetben, szervezési elvek mentén dolgozni. Megtanultuk, mi a szervezési tábla, hogyan kell posztleírásokat készíteni, és mikor lesz egy munkatársi gyűlés valóban hatékony.

 

2018-ban a SEWS termelése kivonult Európából, aminek következtében 75 főre csökkent a munkatársaink létszáma, és öt telephelyről kettőre zsugorodtunk össze. Négy hónap alatt kellet embertpróbáló elvárásoknak megfelelnünk, amit még addig a legrosszabb állmainkban sem gondoltunk volna.

Egyszerre kellet a partnerünk számára biztosítani a termelést, találni új munkákat, tartani a lelket és a motivációt nem csak a dolgozókban, de magunkban is.

Az ISO 9001 tanúsítást 2019-ben szereztük meg, azóta is rendszer tanúsítónk a CERTOP.

2019-ben új partneri együttműködéseket kötöttünk, új célunk lett, hogy úgy vállaljunk megrendeléseket, hogy ne legyünk kiszolgáltatva egyetlen piacnak vagy cégnek sem. Új partnereink a nürnbergi H.I.D. GmbH, a NARVIK Kft-JABIL, a SERTEC és újra a SZAMOS Marcipán lettek.

  1. sajnos a MEMFO-nál is a COVID-19 jegyében telt. Bár az év elején számos partneri megállapodást kötöttünk,zek legtöbbje azonban nem valósulhatott meg, így hónapról hónapra újra kellett terveznünk.

Hasonlóan más vállalatokhoz, 2021-ben mi is a túlélésért harcoltunk.2022-ben belső kihívásokkal kellett szembenéznünk, magas lett a fluktuáció, kulcspozíciókban gyakran váltották egymást a kollégák. Fontossá vált, hogy ezen a területen is fejlődjünk, stabilizálódjunk. Egy céganalízist követően ki tudtuk jelölni az új irányvonalakat. A szervezetfejesztés folyamatosan zajlott, a munkatársak is mind több képzést kaptak. Ma már évente két szakmai napot tartunk a teljes munkavállalói csapatnak. Az előremutató gondolkodás segített nekünk abban, hogy a 2020-2021-es év nehézségeit átvészeljük.

 

A folyamatos fejlődés és az új partneri kapcsolatok kialakítása mellett továbbra is célunk, hogy alternatív foglalkoztatási formákat biztosítsunk. Hiszünk abban, hogy egymás támogatásával, a pozitív értékek szem előtt tartásával még 25 év biztosan áll előttünk.

 

Köszönjük partnereinknek és munkatársainknak az elmúlt 25 évet!

Köszönjük partnereinknek és munkatársainknak az elmúlt 25 évet!

Korábbi partnereink