2024. február 1-jén ünnepeltünk meg a MEMFO fennállásának 25. évfordulóját Ácson, a Piskóta Étterem és Kávézóban. Az eseményre meghívtuk mindazokat, akik az elmúlt időszakban segítették, támogatták munkánkat, együttműködést, fejlődési lehetőséget biztosítottak számunkra.
Hosszú útra tekinthettünk vissza, hiszen 1999 óta a gazdasági környezet is folyamatosan változik, túl vagyunk világméretű pénzügyi válságon és járványon is, amelyek nem csak a mi, hanem a partnereink működését is kihívás elé állította. Az akadályok mellett azonban számos siker is van mögöttünk, mára a MEMFO egy érett, tudatosan építkező vállalattá nőtte ki magát, tevékenységünk, szolgáltatásaink a térségben meghatározók. Kollégáink jelentős része megváltozott munkaképességű, így a társadalmi felelősségvállalás töretlen cél számunkra.
A februári fogadáson, régi és jelenlegi partnereink, valamint kollégáink, barátaink mellett, meghívásunkat elfogadta Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, aki kihangsúlyozta, hogy nagy érték, hogy a MEMFO 25 éve töretlenül képes munkalehetőséget biztosítani a térségben élő megváltozott munkaképességű emberek számára.
Oplaznik Gabriella, ügyvezetőnk szerint a siker titka a megújulás és a kitartás. Az állandóan változó gazdasági és politikai helyzetre kreaívan és proaktívan tud reagálni a MEMFO. Természetesen új célok is vannak, egy új ágazat kidolgozása folyamatban van. Emellett a jövőben is törekszünk arra, hogy az egyedi termékgyártás specialistái lehessünk.
A MEMFO története
Hogy milyen hosszú út vezetett idáig és kik kísértek bennünket, arról itt találhatsz egy bővebb összefoglalót.
Esemény sajtómegjelenései
KEMMA.HU
![Születésnap](https://memfo.hu/wp-content/uploads/2024/03/26-e1713175196431.jpg)
Híd Televízió
Eseményen elhangzott beszédek
Oplaznik Gabriella
MEMFO ügyvezető, tulajdonos
A MEMFO 25. születésnapi rendezvényén Oplaznik Gabriella ügyvezető tulajdonos köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kitért az elmúlt 25 év legfontosabb mérföldköveire az alapítástól egészen napjainkig. A megbízók és együttműködő partnerek mellett kiemelte azokat a szervezeteket, hivatalokat, önkormányzatokat is, amelyek nélkül nem valósulhatott volna meg a MEMFO sikere. A 25 év pedig messze nem lezárás, a múlt tapasztalataira sikereire támaszkodva komoly terveik vannak az elkövetkezendő időszakra vonatkozóan is.
Dr. Soós Ferenc
Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese
A MEMFO 25. születésnapi rendezvényén beszédet mondott dr. Soós Ferenc, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese is. Beszédében kiemelte, hogy a MEMFO-val való kölcsönös együttműködés komoly múltra tekint vissza. A MEMFO, felfigyelve a rendszerváltás utáni munkaerőpiaci nehézségekre, nagy létszámú megváltozott munkaképességű kolléga számára biztosított és biztosít a mai napig stabil munkalehetőséget.
Czunyiné dr. Bertalan Judit
Országgyűlési képviselő, kormánybiztos
A MEMFO 25. születésnapi rendezvényén beszédet mondott Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, kormánybiztos. Beszédében kiemelte, hogy a gondoskodáspolitika célja, hogy megmutassuk, hogy bárki képes értéket teremteni és a MEMFO ebben a szemléletformálásban élen jár a térségben. Az elmúlt 25 évben szívvel, lélekkel fordultak a teherrel érkező emberekhez és ez a gondoskodás, törődés segítette őket abban, hogy hosszútávon is a piac releváns szereplői lehessenek.